Oldalak
Három dolog van amibe az életben szükséges van: szerelem amitől elgyengülsz, egy kis pia amitől erősebbé válsz,de leginkább jó barátokra, akik ott lesznek, mikor az első két dolog miatt a padlóra kerülsz .:)
2010. december 28., kedd
...szabadnak születtünk a mi vérünk lázad, a holnap bizonytalan ezért élünk a mának...
Hát kurva régen irtam má megint de egyszerüen nincs miröl vagyis lenne de nem tudom egyszreüen elmondani .. na mindegy ...Ez a pudvás Ewi itt ül és fagyit eszik .. cirtomosat és csokisat:H gecii finom...
2010. december 26., vasárnap
keresem ami elveszett,elment tőlem máshova,rohanok az után..mi talán nem lesz az enyém soha...* :(
Hol volt hol nem volt, az Üveghegyen is túl, Tündérországon is túl, élt két szép pillangó.Akik
nagyon szerettek egymást.Mindennap együtt voltak, mert nem bírták ki egymás nélkül.
Szálldogáltak a réteken, úgy nézett ki hogy semmi gondjuk nincs.Nem is volt mindaddig, amíg
nem barátkozott velük egy szúrós darázs.Eleinte minden szép és jó volt, de a darázsnak volt
egy terve, szét akarta a két szerelmes pillangót választani. A darázs nagyon kétszínű volt
egymás ellen uszította a pillangókat.A kicsi rózsaszín pillangót elhagyta a kék kicsi pillangó
és inkább a darázst választotta, aki elválasztotta szerelmétől.Azt hitte ,hogy így jobb lesz
hisz nem illenek össze.. -de ez nem így van- bizonygatta a rózsaszín pillangó, de nem hitt
neki és elszálltak a darázzsal..Ott hagyta egyedül a szerelmét avval
a tudattal hogy jobb lesz így neki.Napok, hetek, és hónapok teltek el, hogy nem látták
egymást, nagyon hiányoztak egymásnak.A rózsaszín pillangó próbálta keresni szerelmét,
de valahogy ő már nem akart vele játszani.A darázs mindig befolyásolta.A kicsi rózsaszín
pillangó úgy döntött, hogy keres másik társat magának, és elfelejte a kék pillangót.
Tudta, hogy nehéz lesz, mert teljes szívéből szereti, de muszáj volt. Kisidő múlva kicsit könnyebb
volt a kicsi pillangónak.Úgy érezte, hogyha ő ezt szeretné, akkor elfelejti.
Egyszer egy délután aztán meglátták egymást. Együtt repültek a darázzsal a réten át.És
a rózsaszín pillangó is pont ott repkedett.Megszakadt a szive, s elrepült onnan..
Elteltek napok, hetek és egyszer csak , felkerestte a kék pillangó a rózsaszín pillangót,
mert hallotta, hogy eltörött neki az egyik szárnya.A kék pillangó végig mellette maradt.Ápolgatta,
amíg fel nem épült.Aztán ahogy felépült összefutottak néha-néha és együtt repkedtek, mint
azelőtt a réteken.A rózsaszín pillangó szerette volna, ha szerelme megint vele lenne..de nem
tudta mit csináljon.. Félt az újabb csalódástól, fájdalomtól.A kék pillangó meg nemtudta
hogy mi lenne kettőjüknek a legjobb...
Hát vége lett a Karácsonynak...Hála isten ..mert má fárasztó volt...de azért jó volt mert együtt volt a család meg a sok finom kaja ... dehát amit lefogytam most biztos visszahoztam dehát egyszer van csak Karácsony 1 évbe ... Jujujjjujjujjj minny jön az Ewi vagyis kedden aztán szerdán meg jönnek be többiek és nagyon nagyon jó lesz érzem :)Csüt meg megyük Pusztamiske Citybe .. az meg fantasztikus lesz*.*legalábbis remélem:)

2010. december 21., kedd
"Becsukhatod a szemed azok a dolgok elött,amiket nem akarsz látni:de a szivedet nem csukhatod be,hogy ne érezz
Fuuu de régen irtam máá... na mindegy ma bepotolom ...:)
Milesz akkor ha márt nem leszek amikor egyszer csak meghalok és soha többé nem találkozhatok a családommal soha többet nem találkozhatok a barátaimmal soha többet nem nevethetek soha többet nem mondhatok semiit .. lehet h mindezt megcsinálhatom de egy mások világba más szülökkel és más barátokkal .. de én nem akarok elmenni .. félek kinyilvánitom hogy nagyon is félek .. mivan ha az a valami nem csak egy ártalmatlan valami és szarnak rá a Pápai orvosok és valamit rámondanak és egyszer csak összeesek és vége az életemnek akkor mivan vagy éppen nem kelek fel nem akarok félelemben élni ... nem nem nem és nem mert nem félelemböl áll az élet de amióta megtaláltam ezt a csomot azóta az ... éss most még nagyobb ... bevangyulladva és fájj ... miez ???
Miért csinálod ezt velem.. nem bírom .. belefáradtam .. nem hiszem el h nem tudod márt felfogni ???
Tönkre teszed az életemet ...3 hete alig aludtam valamit egyszerűen nem tudok jó nem csak emiatt mert azóta történt egypár dolog amik szintén nagyon padlóra vágott .. de én nem érdemlem ezt h így játsz velem... Szeretsz ??!!akkor mond meg és legyünk boldogok...Nem szeretsz ??!!Akkor hagyjál békén ne nyúlj hozzám és ne is szólj hozzám .. és akkor elfelejtelek... Csak ez így geci nehéz ám h amikor olyan kedved van akkor felkavarsz bennem mindent nem vagyok egy barbii baba akivel ezt lehet játszani nekem is ugyan úgy van szívem és érzéseim mint bárki másnak csak éppen márt könnyeim nincsenek mert elfogytak ??Érted elfogytam ebbe a 3 hétbe többet sírtam mint ebbe a kibaszott 15 évbe...És ma amikor megfogtál még a térdem is beleremegett és olyan szinten biztonságba érzetem magam amikor ott álltál melletem hogy az valami hihetetlen ... és abba se volt igazad h nem szeretlek .. mert igen is nagyon szeretlek .. most mondjam azt h az életembe téged szeretelek eddig a legjobban mert most akkor mondom és ez igy is van rengeteg emberrel voltam már eggyüt de egyetlen egyett se szeretem igy mint téged és akkor te azt vágod a fejemhez h nem szeretelek meg nem törödtem veled .. amikor az életemet tudtam volna adni érted ?? ... na mindegy megprobállak valahogyan elfelejteni... és remélem ez a 2 hét segiteni fog benne ...
Ma szinházba kezdtünk nagyon aranyos volt a karácsonyi műsor:)
Mentünk vissza Wanduval.Nikivel.Fufival meg Ditussal suliba és uggyyy csuszott az ut mint az állat egypárszor majdnem el is taknyoltunk de Fufinak sikerült kitörnie a csizmájának a sarkátt....
Kedden jönnek az Ewiék remélem nagyon joo lesz .. és utánna meg megyünk hozzáájuk .." felejtés falujaa"...érzem hogy nagyon jo lesz az az 5 nap ...remélem tetszeni fog amit vettem nektek....
Edinaanyuval meg még beszélnek kell hogy 29.én engedje be a Kittust hogy talizhassunk ugyis megengedi mert engem Szeret:)
Bazzki 2 nap és karácsony és foggalmam sincsen h mit kapok anyuméktól meg azt se h mamátol mit és pedig eddig mindig szoktam tudni de most nem tudom és idegesit...:U
Imádlak:)*.*

2010. december 12., vasárnap
Tudok ütni, rúgni, kitartani, ölni ha kell...de nem tudom feladni.Nem tudom hogyan kell ...:S
Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul...
2010. december 10., péntek
Melletetek leszek jóban rosszban depiben happyben lazán faszán de igazán..mindörökké ámen..
Egy átlagos barát még sose látott sírni téged. Az igaz barátnak mindig ott a válla, hogy kisírd magad rajta.
Egy átlagos barát nem tudja szüleid keresztnevét.
Az igaz barát még szüleid mobilszámát is tudja.
Egy átlagos barát szuper ajándékkal állít be a szülinapi bulidra.
Az igaz barát segít a buli előkészületeiben és a romeltakarításban.
Egy átlagos barát utálja, ha olyankor hívod, mikor már lefeküdt aludni.
Az igaz barát letol, hogy miért hezitáltál felhívni.
Egy átlagos barátnak beszélhetsz a gondjaidról.
Az igaz barát segít megoldani őket.
Egy áltagos barát vendégként viselkedik nálatok.
Az igaz barát kinyitja a hűtőt és kiszolgálja magát.
Egy átlagos baráttal vége a barátságnak egy nagyobb veszekedés után.
Az igaz barát úgy gondolja, addig nem is igazi a barátságotok, amíg igazán össze nem vesztetek egyszer…

2010. december 8., szerda
Annyi érzés annyi hülyeség és annyi számtalan dolog kavarog a fejembe és a szívemben is egyaránt hogy levegőt is alig tudok venni....Annyira szar érzésem van de nem tudom megmagyarázni h mi az és hogy miért rettegek tőle itt bent....Annyira kiönteném a szívem hogy az valami eszméletlen de egyszerűen nem tudom,pedig ilyenkor mindig annyit szoktam irni de most márt arra sincs erőm se kedvem h kinyüszögjem magamból a dolgokat.....
Annyira fáj hogy márt megint tetted nekem itt az agyad és semmi sem történt és azóta beszélni se beszéltünk...csak azt nem értem hogy miért jó neked ez h felkavarsz folyamatos módon , kezdtem rendbe jönni lelkileg és akkor bumm megint belém rúgtál jólesik ez neked vagy jobban érzed magad tőle hogy nekem fájdalmat okozol vagy mi van veled ... nem kell szeretned de akkor hagyjál békén könyörgök és ne szólj hozzám és hagyd hogy elfelejtselek örökre... mert igen erre vágyok h elfelejtselek végre és boldog lehessek egy másik emberrel aki talán nem várja majd azt h megváltozzak... mert engem így kell elfogadni és aki nem fogad el így ahhoz nekem soha a büdös életembe nem lesz semmi közöm hozzá .. mert nem tudok megváltozni és ennyi.
----------------------------♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥------------------------------------------

2010. december 6., hétfő
és nem sírok csak bánt a cigaretta füst, attól könnyezem....
Hát ma megnéztem a Gólyabálos dvd.t és nem tudom mi volt velem de nem az h elkezdtem sirni mert siráshoz shemmi köze nem volt de folytak a könnyeim egyfolytába amikor megláttam...de olyan szinten utálom márt ezt az egészet h szavakba se tudom önteni ...Kiakarok szabadulni ebböl a fogságból mert bele fogok bolondulni...
Gyülölöm "szeretni" Gyülölöm h megismertem, Gyülölöm h szóbaálltam vele , Gyülölöm h ilyen gyenge vagyok,Gyülölöm h nem tudom elfelejteni, Gyülölöm h nem tudom utálni,Gyülölök mindent ami vele kapcsolatos és azt is Gyülölöm h Gyülölnöm kell nem pedig Szeretnem:/ de ez van ilyen az élet .. és nem tudom mi hozta vissza ezeket az érzéseket amikor az elején meg még örültem is neki h ennyi volt és minden rendben volt nem remegett bele a lábam ha megláttam most meg elgyengültem ismét talán ekkorra jutott el a tudatomig h csak becsapom magam azzal h nem szeretem és h nem hiányzik?hát nem tudom ,talán ez lehet rá a válasz...De elkell felejtnem valahogyan valakivel de nem tudom h hogyan és azt se h kivel és márt unom h nem bujhatok oda senkihez amikor valami bajom van nem beszélhetem meg vele a dolgaimat nem sétálhatok végig az utcán kézen fogva egy olyan személlyel akit szeretek és büszke vagyok rá h Ő az akivel végig sétálhatok nem mondhatom valakinek oránként h "Szeretlek" nem ölelhetem meg csak ugy nem kapok egy puszit a pofimra és nagyon bántanak ezek a dolgok h ezeket nem csinálhatom meg és nem kaphatom meg ... De miért ? vajon nem érdemlem meg?ennyire gonosz vagyok h egy csöppnyi boldogságot se ad meg az élet, pedig nincsen nagy kérésem csupán egy kis boldogság de azthiszem h mindez csak egy álom ami sosem fog betejesülni .. ezt meg kell szoknom el kell fogadnom és leginkább még a létezését is KIVERNI A FEJEMBŐL!!!!
És egyre jobban nem tudom hogy mit kéne kezdjek az életemmel...de azt megigérem kifogok lábalni ebböl az egészböl ....:)
Amugy szombaton volt ez a szivkiöntésem csak hirtelen elment a netem és nem tudtam elmentenii :)De jobb késöbb mint soha;)

2010. december 3., péntek
Hát még mindig nem igen tudok shemmitse mondani sőt semmit nem igen szokott velem iylen lenni dehát mostanába tiszta hülye vagyok szóval nézzétek el légyszives...
Shuliba se történik shemmise .. Ewi meg én vagyunk az osztály "képviselöi":DD...A két nagy pofájúúú böszme gyerek..:DD
Fufiika fel a fejjel ...Imádlak<3<3
Dávid nem fogsz megfürdetni akkor se naaaa... mert én nem akarok ..és amit én nem akarok az nem fog betejesülni:U Szeretlek nagyónnn<3<3
"Ördög is voltam és gyönyörű angyal is,ahogy jól esett éppen földre szálltam,földre rogytam,szálltam az égen.Voltam hű és hűtlen hol gazdag hol nagyon szegény...Bátor bár néha féltem,de senki nem mondja rám hogy nem az álmaimnak élek."
"Három dolog van az életben amire szükséged lehet:szerelem amitől elgyengülsz,egy kis pia amitől erősebbé válsz,de leginkább jó barátokra,akik ott lesznek, mikor az első kettőtől a padlóra kerülsz."
"Nem vagyok más mint egy nagyképű kölyök, nem sok embert szeretek, de értük viszont ölök."
"Az alkohol öl,butit és nyomorba dönt!-most ez nem igaz vagy csak a sorrend rossz."

2010. december 1., szerda
Jó vagyok...de nem vagyok egy angyal...Követtem el bünt...de nem vagyok ördög... csak egy kislány vagyok a nagyvilágban;)
Ajjh nem tudom mivan velem alig tudok valamit irni komolyan mondom egy szót nehezemre esik leiirni de most megprobálkozok vele...Idefigyelj drága kiscsillagom nem hiszem el h neked ez jo h mindenki kurvának hisz és szerintem ezt te se élvezed ugyhogy még addig változtass a viselkedéseden amig nem késö mert igy elfognak töled fordulni a barátaid is és akkor leszek igazán nagy gázba mert jellenlegi pillanatodba az a bajod h nincsen hapsid és h melyiket tudod behálózni.. és komolyan mondom ezt nem rossz indulaból mondom de változztass magadon egy kicsit..és télleg nehogy azt hidd h rossz indulatbol mondom mert kibékültünk és megbeszéltük ezt az egészet ezt vedd ugy mint egy " baráti" jótanács;)
Vége az órának vége a napnak ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem.Én odaadom neki rám
mosolyog.az arcomra nyom egy puszit.és azt mondja köszi..Másnap találkozunk a
suliban mellette ülök..sír..sír..mert szakított a barátjával..én megvigasztalom
ő átölel érzem hogy majd kiugrik a szívem ..Egy órán keresztül a karomban fekszik..aztán
rám mosolyog ,az arcomra nyom egy puszit és azt mondja köszi..Én el akarom
mondani h szeretem.el akarom mondani h akarom őt és h ne csak barátok
legyünk..de ő nem igy nézz rám...és én tudom..Telnek a napok és az évek..láttom
hosszú talárban..látom mikor átveszi a bizonyítványát,ő rám mosolyog én el
akarom mondani h szeretem.el akarom mondani h akarom őt és h ne csak

barátok legyünk..de ő nem igy nézz rám...és én tudom...Telnek a napok és az évek..látom
hosszú talárban..látom az érettségin mikor átveszi a
bizonyítványát,ő rám mosolyog én el akarom mondani h szeretem.el akarom
mondani ha karom őt és h ne csak barátok
legyünk..de ő nem igy nézz rám...és én tudom..Együtt megyünk a főiskolára és a
diplomaosztón találom magam...Ő még szebb hosszabb a haja és szebb gyönyörű
nő..Az utolsó nap rám mosolyog és az arcomra nyom egy puszit....Én el akarom
mondani h szeretem.el akarom mondani h akarom őt és h ne

csak barátok legyünk..de ő nem igy nézz rám...és én tudom-----Eltelik rengetek idő
és én minden nap beszélek vele telefonon....És akkor megkapom a szörnyű
hírt..Ott állok a koporsójánál..ami nyitva van látom a gyönyörű fehér arcát és
potyognak a könnyeim..Nem mosolyog rám nem kapok puszit..Én el akarom mondani h
szeretem.el akarom mondani h akarom őt és h ne csak

barátok legyünk..de ő ezt már nem tudhatja...Később felmegyek a szobájába
megtalálom a naplóját és a következőt olvasom..Rá mosolygok..az arcára nyomok
egy puszit.el akarom mondani h szeretem.el akarom mondani h akarom őt és h ne

csak barátok legyünk..de ő nem igy nézz rám...és én tudom...
'Kibírni mindent, s menni, menni mindig tovább, még akkor is, ha már nem élnek benned remények és csodák.'
Aszemedbe azt mutatom, hogy kamázlak,De ahogy lehetőséget kapok rá porig
alázlak!
2010. november 29., hétfő
belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem...
Nem hazudik a szemem,de ez szerintem látszik,
Nem vagyok olyan ember,aki más érzéseivel játszik...
Megtörlöm
a szemem, próbálok kemény lenni, azon jár a fejem, hogy mit tudnék
tenni, hogy ne ez legyen. Mondd, te mit tennél értem? Ha neked ez jó,
tovább lépek, de nem értem...
Nem vagyok én bűnös lélek
Keserít, hogy bűn a vétek
Nem fog rajtam semmi átok
Látod, rád is én vigyázok
Néha mégis mással járok én
Oly nagy a kísértés
Kell a jó, de kell a rossz is
Választanom kéne most is
Te a jó vagy, én a hűtlen
Hidd el én is sokat tűrtem
Néha mégis mással járok én
Oly nagy a kísértés
Nincs bocsánat, elmegyek
Tudom, ezzel is jót teszek
Sírhatsz, mint egy kisgyerek
Mert a játéka elveszett
Nincs bocsánat, elmegyek
Tudom, ezzel is jót teszek
Sírhatsz, mint egy kisgyerek
Mert a játéka elveszett
Téli szünetet akarok de azonnal...megyek Ewiékhez elvileg .. és vele lehetek ajjh de jóóó lesz(L)és Ewii nehogy azt hidd h csak azért várom h...Hanem azért is mert nálad csicsikálok *.*ahogy te mondanád winter holiday;)

2010. november 28., vasárnap
Senki sem sértheti meg az érzéseid saját közreműködésed és engedélyed nélkül!
Sok minden van, amitől félünk ezen a világon, de amitől félünk, annak semmi köze sincs a rémisztő maszkokhoz, műanyag pókokhoz, vagy élethű szörnyekhez. Nem, a fejünkben lévő gondolatok azok, amelyek megrémítenek minket legtöbbször. Mi van, ha megbánja a döntését? Mi van, ha tényleg boldogtalan? Mi van, ha elmúlt az esélyünk az örök szerelemre? Hogy győzzük le ezeket a rémisztő gondolatokat? Emlékeztetjük magunkat, hogy ami nem öl meg minket, az erősebbé tesz.
Hát mondhatom nagyon jó"barátnő" vagy csak gratulálni tudok azt hittem h te egészen más vagy és nem vagy olyan mint az összes többi látszat és érdek barátnő de hát ezek szerint nagyon nagyot tévedtem..és igen fáj mert én tényleg szeretlek megbízok benned és barátnőmnek tartalak .. de én nem nevezem azt a személyt barátnőmnek aki egy ilyen baromságon megsértődik mert ez csak egy játék volt semmi több és semmi köze nem volt ennek a barátságunknak de hát ezek szerint te másképp gondolod.. meg nem kell a dolgokat a fejemhez vágni mert geciire nem érdekel amit péntek este is mondtál szóval ennyi. De ha ez neked jó volt akkor nyugodtan csinálhatod tovább... nem azt mondom h nem bánt ez a egész de megfogom szokni h nem vagy a barátnőm vagy h haragszol rám... amúgy igazából foggalmam sincsen h miért kellet ezen besértődnöd másnak ismertelek meg de hát ez van beletörődök ;)
" Akkor nevetünk, amikor valami a legjobban fáj. Nevetünk, amikor mástnem tudunk tenni. A nevetés az egyetlen stratégia, ha kezd széthullani körülöttem a világ... Csak az olcsó pillanatok provokálnak könnyeket. "
"A világ egy hatalmas tükör. Visszatükrözi felénk azt, amik vagyunk.
Ha kedvesek, ha barátságosak és ha segítőkészek vagyunk, akkor a világ
kedvesnek, barátságosnak és segítőkésznek fog felénk bizonyulni. A világ
pontosan az, amik mi vagyunk!"

2010. november 27., szombat
Nehéz mosolyt színlelni miközben úgy érzed darabokra hullsz:)
Hát gólyabál egy nagy szar volt legalábbis amikor mi ott voltunk...ésésés Tűros discoba lyukadtunk ki... és az ugy volt h szoltam anyánalk fél8 fele h jöjjön el értünk és vigyen el minket Türösbe aztán bele is egyezett haza mentünk átöltöltöztünk és elis vitt minket...Hát jó volt csak a zene volt kissé érdekes,de annak ellenére jól éreztük magunkat:)
Amikor kicsi vagy azt hiszed nem érhet semmi baj, hogy
minden szép és hogy könnyű az élet. Aztán ahogy tellik az idő rádöbbensz mennyi
fájdalmat is tartalmaz a valóság, nem a csodaszép mesevilágodba ébredsz reggelente
hanem a kínzó néha fájdalmas világba.Olyankor visszagondolsz a mesékre, hercegekre, hercegnőkre,
sárkányokra és a többi kitalált lényre, néha szeretnéd inkább azt hogy légy egy
bajbajutott hercegnő helyébe, akit majd megment a szőke herceg fehér lovon,de!
a valóvilágban is megfogod mind azt találni mint a mesékben csak többet kell
érte harcolnod, hisz a meseíróknak ott volt a kezükben a toll hogy azt írják
amit szeretnének ha talán elrontották kijavították, nálunk nincs toll, nem
tudod mindig kijavítani azt amit elrontottál épp ezért élj úgy ahogy neked jó :
a kis mesevilágodban.
Kajakra nem tudom h mivan velem tnap megláttam összeszorult a szivem dobbant egy nagyot és majdnem kicsordult a könnyemm de nem tudom h miért én ezt nem akarom nagyon nem de nem tudom annyira szar megint.. talán még mindig szeretem?-nem hiszem vagy nem tudom nem is akarom azt hinni h igen mert az agyam azt mondja h nem szabad szeretnem de a szivem(?)az már egészen mást mond talán mert má boldog akar lenni vagy csak azért h szar kedvem legyen ... áhhww a faszom kivan má de nagyon komolyan mondom nem akarom szeretni nem akarok vele foglalkozni és az lenne a legjobbha vissszapörgethetném az idöt és megse ismerem vagyis nem közelebbröl ..de ez az egész szerintem egy hirtelen jött valami ami egy két napon elillanik:)(yn)lapokat tudnék végigirni mit érzek, mit élek át...látni téged ahogy
mással vagy, mást ölelsz, mást csókolsz, mást szeretsz....nem mutatom ki
a fájdalmat csak belülről könnyezem. nem áltatom magam nagyonis fáj, de
a könnyek csak gyengének mutatnak. gyengének, törékenynek és
sebezhetőnek. ezért továbbra is csak kinlódok, magamba folytott
könnyekkel melyek fájnak. mindegyik akár egy vérző seb. vérző sebek
miket összetört szívem darabjai hasítottak testembe...de mindegy. te
nemgondolsz rá. vagyis nem gondolsz rám. már mást szeretsz. és az én
vérző sebeim is idővel begyógyulnak. a szivem ujra összeforr. de ha
jobban belegondolunk...a hegük megmarad.Ő meg miért nincsen közelebb?? annyira de annyira tudnám szeretni és annyira hiányzik most iss .. és ha legközelebb talizunk a nyakába fogok ugrani:)
Kevés emberben bizom meg és kevés embert tudok igazán szeretni. de
akit szeretek azt teljes szívemből szeretem, akiben bizom arra rábiznám
az életemet is....nem vagyok biztos sok érzésemben és nemtudok megitélni
egy embert csak külső alapján. időkell hogy megszeressek valakit és ha
megszeretem nemtudom kitörölni az emlékeimből. szeretném ha szeretnének
de senkit sem kényszerítenék rá soha hogy szeressen. ha szeret valaki
örömmel viszonzom de előfordul hogy nem tudom viszonozni vagy csak kis
idő múlva. sokszor megbántok embereket de sokszor engem is megbántanak.
olykor olykor hazudok, dehát senkisem tökéletes. vannak kegyes
hazugságok is de azokis mély nyomot hagynak bennem. vanhogy kijelentek
valamit ami később megváltozik és ezért mások megszidnak. de az érzések
múlandók és gyakran megváltoznak. vanhogy egy barátom megharagszik rám,
de megbocsát nekem. vanhogy megbánt egy barátom, de én megbocsátok neki.
vannak az életben óriási problémák de túllehet élni mindent...nemszabad
feladni az álmainkat és nemszabad összeomlani ha valaki csalódást okoz.
mert az élet olykor szép is tud lenni, viszont nemtagadom hogy néha
énis eldobnám a fenébe. viszont bolondság nem élni az életünket, hamár
megkaptuk. szóval éld ki minden percét és szeress, nevess, sírj, ha
ugyvan és sose add fel! :)
Imádlak Titeket:)<3

2010. november 25., csütörtök
Szecska*.*(Y)
Hátháthát szecska nagyon jóó volt ...ma reggel azt mondtam h olyan szinten lefogjuk magunkat égetni ezzel a klippes cuccal h az valami hihetetlen ésss nem égettünk le sőt elsők lettünk igaz h az A-sok is mert döntetlen lett deh a táncba mi nyertünk és ugy h 1 hete kezdtük el és ma fejeztük be a végét és annyira jo volt h miközbe táncoltunk elkezdtekj sikogatni a többiek amikor az elöttünk lévő 3 csapatnak nem és akkor má tudtuk h ez gecii jol sikerült...ésés shemmi égő feladat nem volt egyáltalán nem hála isten bár én nem csintem shemmitse csak az Armandnak üvöltöztem h merre menjen...:)és meg találta :H..Egyszerüen naaa nagyon jó volt jol érztem magam és sztema többiek is .. végre összetartott az osztályy:H és ez nagyon jóó volt... na erröl ennyit :)Nyertünkkk áhhhhhwwwwwwwww(Y)
Hát azok meg akik nem jöttek el shuliba csak mert szecska hát nagyon szánalmas mondhatom .. de ha hnap bemeritek tenni a lábatokat az osztályba vagy gólyába ugy picsán ruglak titeket h Kináig szálltok abba biztosak lehettek .. ez egy gyerekes viselkedés aki fél mint az 1 éves kisgyerek egy szakállos bácsitól..szval hnap készüljetek mert nem teszitek zsebre amit mondani fogok nektek ;)
Hnap gólyabáll váromm máááá nagyon:)

2010. november 22., hétfő
Igazán jól játszottad a szereped..Gyerünk hajolj meg;D
Te bazzdmeg kajak azt hiszed h én egy barbi baba vagyok akit csak akkor lehet elövenni ha nincs más és ha baszni van kedved? csak kár h engem nem tudsz igaz ?? És ezért léptél tul és hülyitettél hónapokon át hát nagyon szépen köszönöm .. kedves volt töled és akkor te pont az ellenkezöét állitod az egésznek h más vigye el balhét és mást utáljak nem téged ??és még van pofád rámirnod hát elkéne bujnod ha szembe megyek veled ..és még akkor minden szemrebbenés nélkül beletudsz nézni a szemembe és bunkskodni .. hát ez nemlesz igy mert ennek vége igy h márt mindent tudok ha még egyszer rám mersz irni elküldelek a jóbüdös kurva picsába abba biztos lehetsz .. én meg még hittem neked h szeretesz meg minden közbe meg kitudja hány lánynak irtad ugyan ezt és én ezt mindig is gondoltam csak mindig elvetettem még a gondolatot is h talán nem , mert ha egy kicsit is szeretsz akkor nem csinálsz ilyen... és tudod igy utóbb gondolva rájöhettem volna h nem szeretsz egyetlen egyszer nem öleltél meg egy kicsit se és ha valakit szeretek azt meg is ölelem má boccs ... nagy paraszt vagy hallod remélem még tudod a blog cimemet és ezt elolvasod és egy kicsit elgondolkozol rajta h a lányokat nem csak játékszernek kéne tartani.. csak ti hapsik ezt nem tudjátok felfogni ... mert titeket nem az eszetek irányit hanem a faszotok ez a kurva nagy igazság csak néha ésszel is kéne gondolkozni h kinek okoztok ezzel fájdalmat meg kinek nem .. nem tudom h ha veletek csinálnánk ezt mi lányok akkor mit szolnátok hozzá asszem félre állna a szátok ... na mindegy ezt bejejeztem mert má levegöt alig kapok a bögéstöl és igen is nagyon nagyon fáj h ezt csináltad velem miközbe én szeretelek és azt hittem h te is dehát ez csak álom volt ...
Helga mondott egy olyan mondatot h nézzd azt ami jó az életben .. és igaza van csak sajnos annyira kevés dolog van ami jó.. és tudom némely embernek még ennyi sincsen ..és télleg nem tudom mit csinálnék a barátaim nélkül és a családom nélkül de nekem kell a boldogság az h valakihez oda mehessek a valami baj van odabujhassak megnyugodni és h szeretsen valaki és hogy szerethessek valakit és hogy ha akármi bajom van akármikor akkor felhivhassam és kiönthessem a szivemet neki és akivelk büszkén végig sétálhatok az utcán meg hasonlók és igen a barátaimat is szeretem és nekik is elmondhatok mindent és az ő válluk is ott van ha bármi baj van deh az még se ugyan olyan megnyugtató...és nekem erre má annyira szükségem lenne h az valami hihetetlen ... és boldog lehetnék csak mivel tudjuk a távolság a legundoritobb dolog a világon és ez igy is van mert ha nem lenne ez a távolság akkor márt talán boldog lehetnék vele...
Még hogy van Isten igaz hát a faszt van akkor tegnap nem engedett volna meghalni egy olyan embert akinek van egy felesége és van 2 tündéri kislánya akik ezt az egészet nem is fogják tudni felfogni h hova tünt az apukájuk amikor még a 15 éves fejemmel és sem tudom felfogni h meghalt és töbé nincs... egy átkozott út és egy átkozott faa mely egy fájdalmat okozott egy család életébe és lelkébe:S

"Félreállsz vagy szembeszállsz? Megragadod vagy elszalasztod? Kibírod vagy abbahagyod..."
2010. november 21., vasárnap
:)
Boldog Születésnapot Archi<3<3
Minden egyes mondatod ujra szíven ütött de egyszerüen nem tudok vele mit kezdeni, erösnek kell lennem és nem szabad neked engednem .. mert nem egy játék baba vagyok akivel lehet játszani amikor eszedbe jutok...sokkal jobb volt amig nem voltál msn.en se meg sehol és nem tudtál nekem semmitse mondani mert most szarul vagyok pedig nem szabadnaa.. miért olyan nagy kérés h csak egyszer boldog lehessek és télleg csak egyszer de jósokáig...de majd talán egyszer ennek is eljön az ideje de azt tudom h nem veled fogok boldog lenni ...
A
legjobb barát az, akivel nevettél s sírtál.
A legjobb barát az, aki szereti és elfogadja az összes fura ügyed.
A legjobb barátod az, aki csak rád néz, és egy egész párbeszéd lezajlódik
köztetek,
anélkül, hogy egyszer is kinyitnátok a szátokat. A legjobb barát az, aki a
legrosszabb állapotodban is látott,
és azt mondta, Te vagy a legjobb. A legjobb barátod az, aki harcolt érted és
megvédett akkor is, mikor tudta hogy,
nincs igazad. A legjobb barátod az, aki őszintén mondhatja azt, hogy szeret. A
legjobb barátod az, aki seggberúgott
és ráébresztett, mikor valami nagy hülyeséget akartál tenni. A legjobb barátod
az, aki ismer kívül-belül.
A legjobb barátod az, akinek sosem kell kérdeznie, mert már tudja a válaszokat.
A legjobb barátod az, aki veszekszik veled,
hiányol, és a sok hülyeség után is kibékül veled. Aki melletted áll a nehéz
időkben is, és mindig elnézi,
ha egy ribancként viselkedsz. Aki nem várja el, hogy bocsánatot kérj tőle. A
legjobb barát az, aki köntörfalaz
csak azért, hogy ne kerülj nagy bajba. Az, akinek mindig szüksége lenne rád, s
hiányolni fog, mikor egyedül van,
s Te nem lehetsz ott, és tudja, hogy ott lennél, ha tehetnéd.Ha találsz egy
ilyen barátot,
boldog leszel és teljesnek érzed magad, s nem kell aggódnod. Van egy örök
barátod...és az örökké sosem ér véget...

2010. november 20., szombat
Csak mert...*.*
Volt már veled úgy hogy legszívesebben elmentél
volna hozzá és bevallottad volna neki hogy téged nem érdekel hogy mi
volt 3 hónappal ezelőtt amikor szétmentetek, az már a múlté,elmondanád
neki hogy volt amikor már azt hitted túl vagy rajta de egyszer,csak
egyetlenegyszer úgy nézett rád, mint azelőtt és minden amit ellene
felépítettél, hogy elbírd viselni hogy melletted él és mégsem lehet a
tiéd,egyszerűen leomlott, csak mert rád nézett azokkal a mocsok kék
szemeivel.És hogy rájöttél hogy cseppet sem vagy túl rajta, sőt
mindennél jobban kell neked, kell neked mindazok ellenére amik történtek
és amik nem történtek meg.Egyszerüen nem akarsz nélküle lenni.?Ha már
éreztél ilyet vagy ehhez hasonlót......akkor tudod milyen az, amikor
valakit feltétel nélkül, minden hibájával együtt szeretsz!!!
Sírtam és nevettem, egyszerre. Gyűlöltem és szerettem, egyszerre. Adtam és elvettem, egyszerre. Erős és gyenge voltam, egyszerre..
Néha, mikor azt mondom "jól vagyok", azt akarom hogy valaki nézzen a szemembe és mondja azt: "mondd az igazat" .. :)
Néha olyan jó lenne újból gyereknek lenni.. ha lehorzsolod a térded, az nem fáj annyira, mint amikor összetörik a szíved...
Ölelj úgy,hogy szinte fájjon,hogy mind a két karod magába zárjon.
Mindenki azt mondja, hogy adjam fel, ami hozzád köt, de ők nem úgy látnak téged, ahogy én teszem. Te törted össze a szívem, miattad esett szét az egész világom. Miattad sírok, mégis még mindig szeretlek, nem tudom pontosan miért…
Nem is tudtad? Ha valaki megjelenik az álmaidban, az azt jelenti, hogy az illető annyira vágyik arra, hogy veled legyen, hogy kilép a testéből és egyenesen a te álmodba repül :)
' Megtanultam szeretni, és te segítettél ebben, még mindig szeretlek, nem tudom kifejezni szebben... '
Amikor először találkoztunk és te rám néztél, ott, abban a pillanatban tudtam, hogy kellesz nekem...
A távolság az egyik legundorítóbb dolog a világon..
Feledném ezt a világot és mennék innen, csak ne lenne nehéz itt benn..Elegem van mindenből, tűnjetek el az életemből. Vegyétek észre ahogy viselkedtek, nekem elegem van ebből, menjetek az emlékeimből. Gyűlölöm amit tesztek és hogy engem tönkre tesztek.
Elegem van a világból, a holnapból, a mából, elegem van az emberekből, magamból és másból, Elég volt a sok rosszból, a fájó érzésekből, elegem a
megválaszolatlan kérdésekből.Utálom a magam körül lévő sok gyűlölködő arcot, Elegem van most már feladom a harcot. Mert győzött a bánat és ledőltek a falak, Én, pedig csak némán állok az akasztófa alatt!
Kiismerhetetlen,de megismerhető...határozottan határozatlan...szétszórt,de
összetett... örökké változó.. változatlanul álmodozó...önmagát
kereső... szabad,de ragaszkodó... zárkózott,de emberszerető... néha jó
és néha rossz... nem hibátlan,de így "tökéletes"... "csak egy egyszerű
lány ...se több,se kevesebb...
Szeretek esőben sétálni, ilyenkor senki sem látja, hogy sírok...
Magadtól is látod, majd ha már nem leszek veled, hogy minden nőnél van jobb nő, minden bajnok legyőzhető...
Nem kell, hogy bedőlj az ostobáknak, tied a választás!
Válasz a mámort, vagy válaszd az életet...
Minden csoda csak látomás, minden furcsa mindig, ami más..
"Érdekes
mikor annyira szeretsz valakit, hogy mindent megteszel érte. Elhagyod a
büszkeséged, mert futsz utána. Az önbizalmad, mert úgy érzed sose
tetszel neki. Az önbecsülésed, mert hagyod magad porig alázni. És mikor
kinyílik a szemed, észreveszed, hogy ez így nem jó. Nehéz helyzet!Mert
akármit csinál, vagy nem csinál teljesen mindegy Szereted.."
Tested kívánom, csókod kérem én.Újra képzelem, hogy eljössz mert úgy szeretném....

2010. november 17., szerda
Hát ma értem el azt h nem birom... szó szerit remegtem ma a shuliba az idegeségtöl az a büdös kurva má kikészit komolyan mondom .. de drága kisszivem nem hiszem el h nem veszed észre h mindenki megfog utálni.. de mondjuk a te bajod de az is kéne neked h mindenki elfordulna töled aztán akkor talán eljutna a pici agyadig h változtatni kéne..mert ez szánalmas má amit csinsz .. megvolt rá a lehetöséged nem ..akkor most meg ne verd a nyálad...kinek lesz a következö pasija akirá ráhajtasz ?? :Oés nehogy azt hidd h ez a hapsiknak bejön mert kurvára de nem hülyitesz mindenkit .. csak azt nem tom mijó ebbe... meg a pofa vágásaidat is befejezhetnéd mert márt kivagyok töled komolyan mondom éss most má kinyitom a pofámat is deh akk égni fogsz abba biztos lehetsz ;)kicsit gondolkozz el még ha nehéz iss..
Ma kibögtem magam anyámnak mert má nem birom ... nem tudom h mivan velem soha az életembe nem voltam ilyen gyenge mint mostanába monhatni azt h soha nem sirtam semmiér most meg majdnem mindenér bögök...nademindegy a lényeg az h március elején megcsintathatom a köldök pc.et:H
Elkezdtema Rubin izzétt és hát nem a legkönnyebb de 30 percet végig egyhuzamba csintam .. csak aztán meguntam meg má minden bajom volt és abba hagytam majd hnap má 40 percet csinok :H
namáraennyi:)
Ahonnan én jövök ott nem létezik fájdalom,
Ahol most élek ott a lélegzet is fáj nagyon
Ahová tartok oda nem tartozik senkisem
Én nem tartozom senkihez te elhiszed, én elhiszem...
Az örökkévalóság határait súrolom
De az álmom nem valóság csak önmagamban dúdolom,
Hogy mennyire hiányzik amit még nem éltem át
A vágyaim a való világba már nem fértek át...
A szavak szorongatnak néha, de én tovább adom te beléd
A felismerés feszengesse másnak is a kebelét
Nem jártam te feléd csak mesélték az emberek
Hogy lézetik olyan hely ahol nem létezik nemmerek
Az újév hajnalám egy befagyott tó közepén
Vitatkoztunk te meg én a súlytalanság tömegén,
A mások szövegén nőttem de most már nagy vagyok
A nagyra vágyás kicsinyít,te elégsz én a fagy vagyok
A homlokomon rózsa tövis,a tiéden Glória
A te világod Disneyland az enyém katatónia..
Én csak egy mc vagyok...
Az apám nem volt bankár és az anyám nem volt díva
A félelem fehérre festette a falakat
A panel lassan párolog és kiszívja a szavakat
A szemembe szilánkok szóródnak,szórd szét a szitkokat
A tudatom már nem bírja a titkokat
Mert én leírom a látomásaim,mint Thomas Berger
Hogyha megértik majd egyszer én leszek a kis nagy ember
Az álmom égszínkék pont passzol a szemedhez
De a kezem túl hideg soha nem érhet a kezedhez
World, life is a beautiful bird, I think the peoples wanna' living in the beautiful world... Égszinkék....
Először megláttam,utánna ébrettem
Valóság idegen,háború az édenben
Zárt ajtók mögött csak háborgott téveszmék
Támadnak hátulról aztán meg jó estét
Kivánnak kegyelmet,de kegyet nem ismernek
Csak csordába terelnek,hogy higyj fiam Istennek
Értékek,mértékek már régen itt elvesztek
Az elsüllyedt méltóság mocskába vezetnek
Ne higyj a szemednek,a szemben állnak szeretnek
A szegények sírnak,míg a gazdagok nevetnek
Adj utat a szerepnek és érezd az érzést
Mi felkarol,mi felemel,de hol van az a hely ?
Ami magához láncol,hol éreznek az emberek
Hol szexelnek a lányok,kik élnek nem szellemek
csak pénzbe forgó vakság,kit mindenkit megvakít
Ez mindenkit megvadít és aztán meg eltaszít,
A vágytól elszakít de körbe zárom önmagam
Az életem az én vagyok már ragyog mint az arany
A vérem mint a higany,
Mi feloldja bűneim,
Az élet rejtekéből meg halászom elveim
De PSSS, ettől eltekint egy pillanatra félrelép
Míg félrenéz az ember a másik addig félbetép
Hé haver, ez sivatag és óceán,
Csillag a szemekben itt a boldogság nyomdokán..
Indulnak igények hogy jön majd egy szebb világ
A tudat totális de törékeny mint szilánk
Mi a mélységből ki ránt, ez a tetteinknek súlya
Hol felépül egy legenda azt a másikat lenyúlja..
Baszom haver...de semmi harag....

2010. november 16., kedd
Ajjh nem tudom mi van velem de mostanába nem tudok nagyon mit irni meg az az igazság h megfogalmazni se tudom a dolgokat..Kijelentem h fogyózok és még egyenlöre jol birom vagyis muszály birnom mert ha nem fogyok le 45kg.re akkor nem fogok strandra menni a nyáron és akk nem lehet köldök pc.m... szvall ma vettem Rubint Réka gecii dvd.t és holnaptól azt is elkezdem :H
Visszamentem ma a bubommal a dokihoz és hát még mindig nem tudja h mi a fasz lehet az ezért irt beutalót a gyerek sebészetre ... ilyet szól ne agódj nem fog egyböl nekiugrani se felvágni csak ha muszály lesz .. mondom köszönöm de az én fejemet fel nem vágják ha muszály lesz ha nem...Félek ámm azért ... mert igen én is szoktam félni sokan nem tudják deh egypár embernek nyavajgok h félek mert én is ugyan olyan ember vagyok mint az összes többi csak én az átlagosnál is bunkóbb vagyok de ha kell akkor félek is kimondhatatlan módón tudom ...pl mint most :/nadelényegtelen
Aztán elmentünk ewivel ruhát nézni és találtunk is szval megkönnyebbültem hogy van gólyabálra ruhámm..ésésésés annyira szép vagyis szerintem*.*...
Jövö csütörtök szecskaa:S...Ewii betartjuk amit elterveztünk :P... Ja és lehet megint nálam alszanak a csajok...
Pénteken gólya ... itt meg biztos h nálam alszanak :P
Huhh micsoda 2 nap lesz az megint ---áhhhwwww...
Mikor a közgazdász regiment kivonul a világ kivirul és a srác szíve kigyul.Mikor a közgazdász regiment sorba áll,még a polgármester is szalutál.Ha végig megy a városon a közgazdász leány mind megáll a forgalom és öt nézi már.Odafönn a ragyogó nap megáll és kacag ő sem látott ilyen vidám közgazdászokat...:)
-Közgáz induó(Haladás induló átirva)Undoritóó:DD
"Olyan
nehéz úgy szeretni valakit,hogy távol van tőled, ha tudod,hogy
szeret,de mégis kételkedsz benne,mert szereted és félsz,hogy elveszíted."
Imádom..kedvenc*.*(Children of Distance: Emlékezz rám 2)

Szerelmem még zakatol az eltűnt szavak vágányán,
Mondd hogy te is így érzed és halálomig várnál rám
Számomra az elmúlt idő lett a menedékem,
Pár emlékkel most rólad mégis megelégszem.
Félve nézünk egymásra mert kezedben az életem
Az idő tőlem elrabolna és nekem kell megvédenem
Hogyan állítsam meg? Kérlek mondd el és én úgy fogom!
Már nem akarok felnőni... halkan suttogom...
Eltűnnék elbújnék, de bárcsak láthatnád
Mert számtalan év nem volt elég amíg vártam rád
De ha nehéz lesz, én úgyis megszököm
Az elmúlás integet és gyáván elköszön
Szívem zenedoboza magát kinyitni még képtelen
Bezárva hallgat benne pár kósza érzelem
Nem hitt bennem más, végül te mondtál le rólam
Ez egyedül nem megy te kellesz hogy megoldjam!
Emlékezz rám mikor fúj a szél,
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran míg lehunyom a szemem
Emlékezz mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél

Múlnak az évek a szalag lejárta után,
Halványuló lényem egy emlék marad csupán
Egy eltévedt világban egy szenvedélyes lélek,
Ki úttalan utakon ködös rengetegbe tévedt
Végső lehelettel égbe küldött kívánságom nem más
Csak emlékemet őrizd meg bár tudom úgyis megvársz
Egy kis helyet hagyj meg nekem ahol nyugalomra lelhetek,
Hogy tudjam azt nem feled el a szíved mikor elmegyek!
Oly messze száll a szó, de távol még a cél
Vajon megkapod e mindezt, ugyan nálad partot ér?
A semmibe fog veszni vagy a világ zárja magába
Lesz ki befogadja vagy a magány küldi halálba
Bizonytalan jövő, bizony nem tudom mit tartogat
De bízom benne egyszer talán hallom még a hangodat
Karjaimba borulva csókolod a szám
De addig annyit kérek mindig emlékezz rám...

Hiányzol néha még, látom az arcodat
De a filmünk véget ért és nem úgy mint az alkonyat
Mert elsötétült minden már hova tűntek a színek?
Néha ízekre szednek a szomorú keserű ízek
Bár csak akkor haltunk meg amikor elvesztettelek téged én
Mindig tudtad hogy az álom egy halott napon véget ér
Összeköt minket már egy alig látható kis szál
Egy emlék fonál az idők végezetéig kószál
De reggel mikor a hideg megfogja a lábam,
Rémlik hogy mohón kohóforró tested karjaimba zártam
Próbáltam visszafolyatni de kigördült egy könnycsepp
Nem mondom hogy könnyű de álarcot kell öltsek
A szerelmed így szörnyű talán én voltam a bölcsebb
Hogy ne bántsalak többé meg így kellett hogy döntsek
Még fáj de egyszer szép emlék lesz tán
Bocsáss meg és tiszta szívvel emlékezz rám

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)