A
következő pillanatban az ajka ott volt az enyémen, és én már nem küzdöttem
ellene. Nem azért, mert ezerszer erősebb nálam, hanem azért, mert az akaraterőm
abban a pillanatban porrá omlott, amint az ajkunk találkozott. Ez a csók nem
volt olyan óvatos, mint az emlékeimben élők, és ez részemről nagyon rendben
volt így. Ha már az a sorsom, hogy darabokra szakadjak, akkor legalább annyi
örömöt akarok cserében kisajtolni a pillanatból, amennyit csak lehet. Így hát
visszacsókoltam, a szívem összevissza vert, elfulladva kapkodtam a levegőt, és
az ujjaim mohón kóboroltak az arcán. Márvány teste az enyémnek feszült, és
boldog voltam, mert nincs az a szenvedés, amit ne viseltem volna el mindezért
cserébe. A keze úgy simogatott, mintha örökre meg akarná jegyezni az arcomat,
akárcsak én az övét, és azokban a rövid pillanatokban, amikor nem számat
csókolta, a nevemet suttogta. Amikor szédülni kezdtem, elhúzódott tőlem, de
csak azért, hogy fülét a szívemre fektesse.


wwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwáááááááááááááááááááááááááááááááááá szzzééétttvvviiiisszzzzz...